Látnivalók

image image image image image
Citadella
A Gellért-hegyen található a Citadella és Budapest egyik jelképe a Szabadság-szobor, felemelt kezében pálmafaágat tartó nő alak, Kisfaludi Strobl Zsigmond 1947-ben elkészült alkotása.Az eredeti, több kisebb szobrot is magába foglaló kompozíció hivatalos elnevezése Felszabadulási emlékmű volt; a német hadsereget Budapestről kiverő szovjet hadsereg haditettének emlékére állították.
Liszt Ferenc tér A nyolcvanas évek végén az első cukrászda megnyitásával indult, és mára a városrész meghatározó, reprezentatív kávéházi övezetévé vált e terület. A jellemzően nagy és elegáns kávéházak mediterrán hangulatban oldott világvárosi találkozóhelyet nyújtanak a fiatalok és a fiatal felnőttek számára. A teret mára a Budapest útikalauzok is feltüntetik.





Oktogon Az Oktogon ( görög eredetű, jelentése nyolcszög) Budapest VI. kerületében, a Nagykörút és az Andrássy út kereszteződésében található nyolcszögletű tér, egyben a Millenniumi Földalatti Vasút egyik megállója.
Andrássy út A Sugárutat, amely - bár méretei szerényebbek voltak - a párizsi sugárutak mintájára készült, 1877 októberében adták át a fővárosnak.    
Hősök tere A Hősök tere szűkebb értelemben véve a (képen látható) Millenniumi emlékművet jelöli. A Hősök tere az előtte fekvő Andrássy úttal együtt a Világörökség része.

Hősök tere

A Hősök tere szűkebb értelemben véve a (képen látható) Millenniumi emlékművet jelöli. A Hősök tere az előtte fekvő Andrássy úttal együtt a Világörökség része.




A téren látható szobrok:

•    középen: a Milleniumi Emlékmű, az oszlop tetején Gábriel arkangyallal, a talapzaton Árpád fejedelemmel az élen. Mellette balra (Hátulról előre) Tétény, Ond, Kond. Mellette jobbra (hátulról előre) Tas, Huba, Előd.

•    bal oldali oszlopcsarnok (balról jobbra): Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, II. András, IV. Béla, Károly Róbert, Nagy Lajos. Az oszlopcsarnok tetején az Andrássy út felé néz a Munka és Jólét szobra, a másik végén pedig a Háború lovaskocsija.
•    jobb oldali oszlopcsarnok (balról jobbra): Hunyadi János, Mátyás király, Bocskai István, Bethlen Gábor, Thököly Imre, II. Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos. Az oszlopcsarnok tetején az Andrássy út felé a Tudás és Dicsőség szobra, a másik végén a Háborúval szemben pedig a Béke lovaskocsija áll.
A hatalmas tér három fő eleme az 1896-ben épült Műcsarnok, Magyarországon az utolsó, eklektikus stílusban épült, 1906 decemberében átadott Szépművészeti Múzeum és a kettőt vizuálisan összekötő Millenniumi emlékmű – mindhármat Schickedanz Albert tervezte, a múzeumokat Herzog Fülöp Ferenccel közösen. (A Millenniumi emlékmű bronzszobrai Zala György munkái).

(forrás: wiki)


Hungarian English French German Russian Spanish

online látogatók

Oldalainkat 16 vendég böngészi

Helyi idő

Budai Vár


Időjárás előrejelzés

°F°C
Hungary, Budapest
Clear
Humidity: 70%
Wind: N at 4 mph
Fri
Clear
5 | 20
Sat
Mostly Sunny
10 | 25
Sun
Mostly Sunny
15 | 28
Mon
Cloudy
15 | 25

Repülőtér információk

Hirdetés

Személyiségi jogok védelme

Az adatvédelmi biztos ajánlása, a kamerás megfigyeléssel kapcsolatosan.


"A rögzítést nem végző berendezések elhelyezése, és a közvetített kép közvetlen megfigyelése hasonlít a megfigyelést végző személy helyszíni jelenlétéhez, bár bizonyos fokig el is tér attól. A technika segítségével (például a ráközelítéssel) ugyanis valamelyest szélesebb körű megfigyelésre van lehetőség, mint a személyes jelenlétkor, így a közvetített képek megfigyelése részletesebb ellenőrzést tesz lehetővé. Miután a személyes jelenlétet helyettesítő technikai megfigyelés, azaz a képek megismerése az Adatvédelmi törvény szerint nem minősül adatkezelésnek, személyiségi jogi, illetve adatvédelmi szempontból nem kifogásolhatók."
I.
Az általunk üzemeltetett berendezés rögzítést nem végez.
II.
A ráközelítést oly mértékben korlátoztuk, hogy az, személyazonosításra ne legyen alkalmas.